4. Panel: AZ ÁTALAKULÁS ÉS A CSATLAKOZÁS VESZTESEI

– AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG KÉRDŐJELEI AZ ALFÖLDÖN

Béres Csaba: Regionális versenyképesség és a szociális kirekesztődés

(A szegénység és a szociális kirekesztődés elleni küzdelem tapasztalatai

az Európai Unióban, egy regionális kirekesztődés elleni program lehetőségei és feladatai az Alföldön)

A növekedés és társadalmi stabilitás követelményeinek összehangolása – minden társadalomban állandóan jelen levő, megoldást kívánó probléma. A növekedést, a versenyképességet biztosító társadalmi csoportok érdekeinek preferálása bővíti a társadalmi kirekesztődéshez vezető folyamatok körét, a kirekesztődés, a szegénység által veszélyeztetett csoportok létszámbeli növekedése alapvetően leronthatja a versenyképesség növekedését biztosító innovációs törekvések hatását. A társadalmi stabilitás megingása végső soron a társadalmi-gazdasági fejlődést akadályozhatja meg.

Az Európai Unió a 2010-ig tartó évtizedet a szegénység és a szociális kirekesztődés elleni küzdelemnek szentelte. Minden tagországot felkértek arra, hogy készítse el saját nemzeti programját, a mely a szegénység és a szociális kirekesztődés ellen irányul. Az Európai Unió fontosnak tartja, hogy regionális programok is szülessenek, mivel egy országon belül is lehetnek olyan regionális különbségek, amelyek eltérő kezelési módot igényelnek ebben a tekintetben.

Az előadás az alföldi régiók esetében vizsgálja egy szociális kirekesztődés elleni program elkészítésének lehetőségét. Részletesebben foglalkozik a szociális kirekesztődés mérésének módszertani problémáival, ezen mutatók felhasználásával kísérletet tesz a szociális kirekesztődés körébe tartozó jelenségek meghatározására az Alföld vonatkozásában. Az előadás számba veszi azokat a társadalmi-gazdasági és politikai feltételeket, amelyek lehetőséget biztosítanak, és azokat, amelyek akadályozzák egy ilyen program kialakítását. Végül az előadó javaslatot tesz a tudomány és politika összefogására, együttműködésére a szociális kirekesztődés mérséklése céljából, szűkebb hazánk, az Alföld dinamikusabb, egyben társadalmilag megalapozottabb fejlődése érdekében.

Velkey Gábor: Tartós munkanélküliség az Alföldön

Bár a hivatalos adatok az utóbbi néhány évben a munkanélküliek számának és arányának érdemi csökkenéséről szólnak, mégis minden a témában jártas szakember számára egyértelmű, hogy súlyos problémák jellemzik a magyar társadalom foglalkoztatási helyzetét, illetve különféle zavarok figyelhetők meg az ezt kezelni hivatott foglalkoztatáspolitika és maga az intézményrendszer működésében is.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény 1991-es hatályba lépése óta a rendszer egyes elemei, a munkanélküliek nyilvántartási rendszere, ellátása, a munkaközvetítés információs rendszere és működése, továbbá a munkanélküliség megelőzését és az állástalanok (újra)elhelyezkedését segítő ún. aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök bejáratódtak, működésük mindennapi gyakorlattá vált. Ez annak ellenére igaz, hogy az elmúlt tíz évben a rendszer szinte minden részeleme mélyreható változásokon ment keresztül. E változások, amellett a természetes törekvés mellett, mely a működés során felmerült anomáliák, zavarok kezelését célozta, többségében – költségvetési, államháztartási, finanszírozhatósági szempontokat alapul véve –a foglalkoztatáspolitikai célokat szolgáló források relatív, sőt nem ritkán abszolút szűkösségét növelte, így következményeit tekintve a rendszer működésének optimalizálása helyett, az egyre szűkülő források elosztásában a folyamatos tűzoltás, vagyis a legégetőbb problémák enyhítése játszotta a központi szerepet.

Nem meglepő tehát, hogy továbbra is viszonylag magas (nemzetközi összehasonlításban) munkanélküliségi ráta, jelentős regionális különbségek, súlyos foglalkoztatási problémákkal jellemezhető válságtérségek, alacsony szintű ellátások, a munkaerőpiacról lassan véglegesen kiszoruló társadalmi csoportok jellemzik a hazai helyzetet, amelyben az Alföld legtöbb térsége a hátrányos helyzetűek közé sorolandó. A munkanélküliség megelőzését és az állástalanok elhelyezkedését segítő aktív eszközök (képzés, átképzés, bértámogatás, vállalkozóvá válás támogatása, közhasznú foglalkoztatás, rövidített munkaidejű foglalkoztatás támogatása) évek óta több százezer munkanélkülit érintenek. Az elvégzett hatástanulmányok eredményei azonban azt mutatják, hogy az e célra fordított közpénzek hasznosulása igencsak korlátozott. Azoknál a programoknál, ahol az aktív eszközökben érintettek elhelyezkedési mutatói kedvezőek, gyakran bebizonyosodik, hogy főképp olyanokat érintett az ellátás, akik eleve több eséllyel rendelkeztek az elhelyezkedésre. Különösen igaz ez az átképzés és a bértámogatással létesített munkahelyek esetében. Nem meglepő tehát, hogy az aktív eszközök arányának és az ebben érintett munkanélküliek számának növekedése ellenére folyamatosan nő azon munkanélküliek száma és aránya, akiknél közvetlenül fennáll a munka világából való tartós kiszorulás veszélye.

E jelenségek – Európa fejlettebb országaihoz hasonlóan –az Alföld esetében is új válaszokat követelnek. Mindez a foglalkoztatáspolitika szemléletének, eszköztárának megújítását és azt segíteni képes szervezeti kereteket kíván. A konkrét lépések megtétele előtt azonban pontos helyzetképpel kell rendelkeznünk a problémakör társadalmi, területi, települési, szociális, kisebbségi vonatkozásait illetően.

Dövényi Zoltán: A vitaindító előadás összefoglalása

Hosszabb időszakot átívelően nézve minden térségnek vannak jobb és rosszabb korszakai. Az Alföld esetében a 19. század egy kimondottan jó periódus volt, azóta viszont – kisebb megszakításokkal ugyan – jellemző folyamat a pozícióvesztés az ország térszerkezetében. Így a problémakör egyik alapkérdése úgy fogalmazható meg, hogy miért lett az Alföld „országút szélére vetett régió”?

Az előadás egyrészt ezen kérdésre kíván valamilyen választ adni, másrészt megpróbálja feltérképezni az Alföldet abból a szempontból, hogy a gazdasági-társadalmi leszakadás milyen mértékben érintette a nagytáj egyes térségeit. Nem kevésbé fontos arról beszélni, hogy az alföldi társadalom egyes rétegei és csoportjai hogyan élték át és meg az elmúlt évtizedeket, hol kereshetők az átalakulás fő vesztesei.

Végezetül felvázolásra kerülnek azok a fontosabb peremfeltételek, amelyek az Alföld helyzetét és pozícióit Magyarország Európai Uniós belépése után leginkább meghatározzák.

5. Panel: A történelmi múlt máig ható (élő) következményei

–        a hagyományok és értékek megőrzése a globalizáció

és integráció korszakában

Beluszky Pál: Van-e kapcsolat az Alföld településrendszere,

s lakóik „jelleme” között?

A referátum sorra veszi az Alföld településrendszerének azon vonásait, melyek kapcsolatba hozhatók a helyi társadalom némely jellemzőivel, illetve megkísérli sorra venni azokat a hatásokat, melyeket a településhálózat sajátosságai gyakorolnak – közvetve vagy közvetlenül – lakosságukra. Így vázolja a határnagyságból valamint a határhasználat rendjéből következő sajátosságokat – közösségi határhasználat, közös gazdálkodás –, az átlagot messze meghaladó településnagyságok hatásait – városi funkciók jelenléte –, mindezek a települések jogállásával kapcsolatos hatásait – szabadalmas területek, kedvező jogállású mezővárosok nagy száma, kiterjedése, bemutatja a feudáliskor végén a „szabadságok kis köreit” az Alföldön.

Erdész Ádám: A felzárkózás különleges történelmi pillanatai

A nagyobb gazdasági és közigazgatási egységbe viszonylag szorosan beilleszkedő perifériák ritkán kerülnek mintaadó pozícióba. Arra azonban már akad példa, hogy jelentősebb törések nélkül a fejlődő centrumterületektől bizonyos időre leszakadó részeken olyan sajátos gazdasági és társadalmi szerkezet alakuljon ki, amely a későbbiekben felértékelődik, s az egykori periféria egyes területeken kezdeményező szerephez juthat. Békés megyében a török megszállás kezdetétől fogva fokozatosan lebomlott a középkor századaiban kialakult gazdasági struktúra, sőt eltűnt – a lakossággal együtt – a régi településhálózat nagyobbik része.

Az újra induló fejlődést éppen a nagyarányú elnéptelenedés következményei határozták meg: a szervezett telepítéssel, illetve spontán vándorlás során ideérkező jobbágyok véglegesen megszabadulhattak az örökös jobbágy státusból, s a korabeli paraszti társadalom csúcsára kerülve szabadmenetelű, taksás jobbágyokká váltak. A csekély népsűrűség miatt a földesúr gyarapodó községeinek újabb és újabb pusztákat adott, azaz a szabadmenetelű jobbágyok egy jelentős hányada széles határú települések lakója lett. A munkás kezekre vágyó birtokos szívesen hívott protestáns települőket, s ez lett a harmadik meghatározó tényező. A sokfelől érkező magyar, szlovák, német evangélikusokat és reformátusokat Markovicz Mátyás és  id. Tessedik Sámuel nevével fémjelzett lelkészek formálták határozott identitással rendelkező közösségekké. S a protestáns közösségek mentalitásának alakulásában nagy szerepe volt az egyházi önkormányzat elvének és gyakorlatának.

A 18. században regenerálódó és a 19. században az országos fellendülésbe bekapcsolódó Békés megye gazdasági előrehaladásának a nagyhatárú mezővárosok fejlődési útját bejárt települések lettek a motorjai. Az egykori taksás jobbágyok gazdaságilag megerősödött utódai a 19 század végére számos településen – (Békéscsabán, Orosházán, Gyulán, Szarvason, Mezőberényben, Tótkomlóson) – összeroppantották a nagybirtokot. E településeken a –nagyobbrészt életképes – parasztbirtokok aránya a 19. század végén elérte a 70–80%-ot. Az ilyen és hasonló városok és községek lakói az országban az elsők között indultak meg a paraszti polgárosodás útján. Éltek önkormányzati jogaikkal; a 20. század első évtizedére – nem kis áldozatok árán – befejezték a polgári iskolákban és gimnáziumokban kicsúcsosodó, s az adott települések lakói számára szakértelmet és mobilitási lehetőséget adó iskolahálózat kiépítését. Nem utolsó sorban széles paraszti réteg vált a fejlődő ipar fogyasztójává.

A paraszti polgárosodás 1920 után a korábbinál lényegesen kedvezőtlenebb körülmények közepette folytatódhatott, mindenesetre e társadalmi folyamat előrehaladott voltát jelzi, hogy az érdemleges paraszti politikai érdekképviselet megteremtéséért induló küzdelem 1929–1930-ban éppen a megyéből, Mezőberényből, Békésből indult el. – Egy, még a huszadik század nagyobbik részében is agrártöbbségű területen, más nagyon fontos tényezők mellett, az országosan is oly akadozottan és lassan haladó paraszti polgárosodás terén megtett út látszik a legfontosabb s a leghasználhatóbb hagyománynak.

Frisnyák Sándor: Történelmi örökségünk és az emberformálta (kultúr)-táj

A kultúrtáj emberi munkával átalakított és folyamatosan használt tér. Kialakulásának és fejlődésének dinamikáját az erőforrás-hasznosítás mértéke és módja határozza meg.(Célja: a népességmegtartó, értéktermelő és védelmi képességének növelése.)

Az emberformálta táj története az Alföldön:

1. A természeti gazdálkodás (élelemgyűjtés) korában az ember a földrajzi környezetét csak használta, de létfenntartó tevékenységével nem avatkozott be a táj fejlődésébe.

2. Kr. e. 5000–4200 életformaváltás (neolitikus forradalom) áttérés a termelőgazdálkodásra. Az ember tájformálóvá válik.

3. A neolitikus forradalomtól a magyar honfoglalásig (895) élt népek tájformáló tevékenysége intenzív erdőirtás, földvárak, tell-típusú települések, temető- és őrhalmok stb. A kultúrtájak apró, helyüket változtató izolátumok voltak.

4. A honfoglaláskor az Alföld már nem volt teljesen nyerstáj (őskörnyezet), de még kultúrtáj sem, mert azt a magyarság és az együtt élő népek-nemzedékek egymásra épülő munkájával teremtették meg.

5. A 10-13. században – legelő- és termőföldnyerés céljából – intenzív erdőirtás kezdődött.

6. A korai feudalizmusban kiépült a differenciált ártéri gazdálkodás alapját képező fokrendszer, mely a 14-15. században érte el virágkorát.

7. A földművelés (kultúrtájfejlődés) magterületei az ármenetes életkamrák peremén, valamint az Alföld és a hegyvidék találkozásánál alakultak ki, többnyire a folyók Alföldre nyíló völgykapujában.

8. A 16-17. századra, a török hódoltság korára a kultúrtáj degradálódása, (a fokozódó erdőirtás, az antropogén homokmozgás, a végvárak környezetében pedig a láp- és mocsárnövekedés, mesterséges elárasztás) a jellemző.

9. A 18. században megindult a kultúrtáj rekonstrukciója: az ármentes szinteken a szántógazdálkodás terjedése, a futóhomok megkötése, fásítás, kisebb láp- és mocsárlecsapolás, lokális jellegű folyószabályozás és csatornaépítés. 1720-tól 1790-ig az alföldi kultúrtáj a hatszorosára növekedett,

10. A 19. század második felétől az 1920-ig tartó néhány évtizedet nevezhetjük az integrált környezetátalakítás (folyószabályozás, ármentesítés, gátak építése, mocsarak lecsapolása stb.), az Alföld homogenizálása időszakának. (A kultúrtáj diffúziója az árterületeken.)

A 19/20. század fordulóján kialakult – és azóta is állandóan változó-gazdagodó – alföldi kutúrtáj a Kárpát-medence népeinek monumentális alkotása. Összegződik benne több mint harminc emberöltő egymásra épülő-rétegződő munkája. Az alföldi kultúrtáj mint történelmi örökség – gazdasági jelentőségén túl – az itt élő nép regionális identitásának alapvető forrása is.

Őrsi Julianna: A népi kultúra szerepe az ezredfordulón

Napjainkban a magyar társadalmat (a politikai vezetést és az állampolgárokat egyaránt) leginkább két kérdés foglalkoztatja, mégpedig:

1. Milyen hatással lesz Magyarországra az Európai Unióhoz való csatlakozás?
2. A civilizáció által létrehozott termékek és technológiák, a globalizáció káros hatásait hogyan tudja kivédeni az ember?

A válasz megadásához hozzásegít bennünket, ha megvizsgáljuk a népi kultúra szerepét az ezredfordulón. Terminológia: A népi kultúra az a paraszti közösség által létrehozott anyagi és szellemi javak összessége, amely - magába ötvözi az előző generációk tapasztalatait, praktikáját, a befogadott innovációt, hozzátéve a saját gyakorlatát - egyéni és közösségi keretekben, közösség által ellenőrzött módon jön létre.

Első kérdéskör: Beszélhetünk-e ma parasztságról? A társadalom tagolódásával mely réteg és milyen arányban teszi magáévá a népi kultúra elemeit? Álláspontunk: A kisvárosi és falusi lakosság még nem szakadt el a népi kultúrától teljes mértékben. Erre építeni lehet.

Második kérdéskör: A nemzeti kultúra megőrzésében hogyan segíthet a népi kultúra elemeinek a felélesztése? Álláspontunk: A hungaricumok egy része népi kulturális termék, amelynek piacra vezetése fontos. Az idegenforgalom fejlesztésének egyik lehetősége az igazi (és nem ál-, nem giccs) népi kulturális termékek bemutatása. Az Európai Unióban magyarnak maradni a nyelv és a kulturális javak megőrzése nélkül nem lehet.

Harmadik kérdéskör: Elgépiesedett világunkban hogyan találja meg az ember saját kiteljesedését, az alkotása örömét? Álláspontunk: Szűkebb és tágabb környezetben azt tapasztalhatjuk, hogy az emberek meg akarják mutatni a saját maguk által létrehozott alkotást, legyen az kulináris vagy kézműves termék. Az őt körülvevő világot is igyekeznek - sajátos arculatot adva - egyedivé tenni (pl. lakáskultúra, kert).

Negyedik kérdéskör: A gazdálkodásban és életvitelben milyen népi kulturális értéket (tapasztalatokat) tudnak felhasználni? Álláspontunk: A tájgazdálkodás ad erre választ. A természet értékeinek megőrzése és a javak termelése összhangba hozható és így biztosítható a fenntartható fejlődés.

Ötödik kérdéskör: Az elmagányosodás és annak egészségügyi következményei kivédésére hogyan használható a népi közösségek működésének felélesztése? Álláspontunk: A közösséghez való tartozás igénye a ma emberében is benne van. Ezt mutatják a civil szervezetek „burjánzása”. A falvak, kisvárosok egyaránt az imázsteremtés lázas hangulatában élnek. Új ünnepeket, új hagyományokat hoznak létre, hogy felhívják magukra a figyelmet. A kezdeményezésekbe bevonják a lakosságot, amely erősíti a közösségi szellemet, és javítja az emberek közérzetét.

Folytathatnánk a kérdések sorát. Bármelyik kérdéskört vizsgáljuk, arra a következtetésre jutunk, hogy a népi kultúrában olyan óriási tartalék van, amelynek kihasználásával segíthetjük a boldogabb ember, a sikeres Magyarország „megtalálását”.

6. Panel: A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ KÉRDŐJELEI A GLOBALIZÁLÓDÓ (EURÓPAI) GAZDASÁGBAN

Barta Györgyi: A külföldi működő tőke beáramlás tendenciái és területi elmozdulásának esélyei Magyarországon, különös tekintettel az Alföldre

A gazdasági beruházások túlnyomó részét külföldi forrás fedezte a rendszerváltozás utáni időszakban Magyarországon, egyáltalán nem mindegy tehát hogy milyen tendenciák jellemzik jelenleg és a belátható jövőben a külföldi tőke beáramlást. Jelenleg a helyzet nem túl biztató: drasztikus visszaesésről, valamint hazánk pozíció vesztéséről számolhatunk be a közép-és kelet-európai országok között. Az optimista és pesszimista előrebecslések eléggé eltérően ítélik meg a várható helyzetet.

Az sem közömbös, hogy milyen szerkezetű a beáramló tőke, mennyire kötődik a húzóágazatokhoz, hogyan segíti az ország gazdasági modernizálódását. Vajon várható-e az ipar viszonylag jelentős részaránya a KMT beruházásokban (relatíve magasabb aránya a hazai gazdasági struktúrához képest), vagy erőteljes eltolódásra lehet-e számítani a tercier szektor javára? Vajon továbbra is az egyszerű, összeszerelő tevékenységeket preferálják a külföldi befektetők Magyarországon, vagy várható-e elmozdulás a stratégiai fontosságú, és magasabb technológiai követelményeket támasztó tevékenységek irányában?

Jól ismert a KMT jelenlegi egyenlőtlen térbeli elhelyezkedése. Igen izgalmas kérdés, hogy várható-e változás e téren? Változnak-e a külföldi befektetők szempontjai a telephelyválasztással kapcsolatban? Milyen hatású lesz az EU csatlakozás a külföldi tőkebefektetésekre? Miképpen próbál beavatkozni a magyar gazdaságpolitika annak érdekében, hogy az ország kevésbé dinamikus térségei is vonzóvá váljanak a külföldi tőke befektetésre? És végül, változik-e a helyi fogadókészség, tesznek-e erőfeszítéseket a helyi politikai és gazdasági szereplők a külföldi tőke vonzására – különösen az eddig kevésbé frekventált térségekben, így az Alföldön?

Lengyel Imre: Tévedések végjátéka: baljós árnyak az Alföld felett

Közismert, hogy az Alföld régióiban, megyéiben évek óta az országos és EU-átlagnál is alacsonyabb a gazdasági növekedés. Sőt, ez a kismértékű gazdasági növekedés főleg a foglalkoztatottság emelkedéséből származik, nem pedig a munkatermelékenység javulásából. Az is köztudott, hogy a globálisan prosperáló üzletágak/iparágak cégei alig vannak jelen az Alföldön, az itteni vállalatok többsége a helyi, hazai piacra termel, amelynek bővülését erősen korlátozza a hazai fizetőképes kereslet. Ezek a tények és folyamatok pedig azt vetítik előre, hogy az Alföldön élők (átlagos) életszínvonala is lassan javul, várhatóan egyre inkább elmarad az ország gyorsabban fejlődő részein élőkéhez képest.

Előadásomban nem a múltat „boncolgatom”, hanem azokat a téveszméket és tévedéseket próbálom csokorba gyűjteni, amelyek a sikeres regionális/helyi gazdaságfejlesztési akciók/programok kidolgozását tapasztalataim szerint megnehezítik. Ugyanis a területi különbségek növekedése (a Williamson-féle fordított U-görbe) mindegyik felzárkózó országban megfigyelhető, a hazai piacra termelő ágazatok termelékenysége mindenütt elmarad az export ágazatokétól (a Balassa-Samuelson hatás egyik axiómája). Nem a különbségek léte a gond, hanem az, hogy megtörténtek-e azok a lépések, amelyek hatására feldereng a „fény az alagút végén”, azaz mikortól várható a „take-off” szakasz, a felzárkózási periódus elindulása? A területi verseny erősödése következtében a gazdasági fejlődés nem következik be automatikusan, hanem azért céltudatosan tenni kell. Az Alföld leszakadásának vannak külső okai, de legalább olyan fontos, hogy gyengék voltak és következetlenek az itt működő vállalatok tartós versenyelőnyeinek megerősítésére irányuló erőfeszítések.

Az erőtlen erőfeszítések alapvető tévedésekre vezethetők vissza, amelyek részben a regionális/helyi gazdaságfejlesztés intézményi hátterének félreértelmezéséből, részben szerepzavarból, avagy csupán szakmai felkészületlenségből, a piacgazdasághoz kapcsolódó üzleti ismeretek hiányából adódnak. Úgy vélem, hogy néhány alapkérdés felvetése és a lehetséges válaszok megfogalmazása közelebb visz az alapprobléma megértéséhez. Az általam fontosnak tartott főbb kérdések, amelyek vitát generálhatnak:

-          Melyek a helyi gazdaságfejlesztés releváns területi egységei az Alföldön?

-          Melyek a helyi gazdaságfejlesztés domináns szereplői az elmaradott régiókban?

-          Milyen helyi gazdaságfejlesztési stratégiák lehetnek sikeresek a mezőgazdasági hátterű régiókban?

-          Lehet-e piaci szereplőket kihagyva sikeres gazdaságfejlesztést megvalósítani egy piacgazdaságban?

-          Fejlődhet-e egy régió gazdasága, ha a „kapuvárosok” és rurális hátterük fejlesztése között nincs összhang?

-          Lehet-e országos pártpolitikai sablonok alapján lokálpatrióta összefogást ösztönözni?

Sztankó János: Múlt, jelen, jövő - menő lehetőségek

A piacgazdaságra való átállás drámai változásainak szemléltetésére csak néhány kiragadott országos adat szolgáljon: 1989 és 1992 között 1.174.000 munkahely szűnt meg, majd 1993-98 között további 343.000, a munkanélküliségi plafon 1993- ban 11,9 %, a gazdasági aktivitási ráta alakulása: 1989-ben 75,3 % míg 1998-ban 59,5 % (EU= 67,9 %). A foglalkoztatási arányok jelenleg megközelítik az EU-ban kialakultakat: mezőgazdaság 7,5%, ipar 34,2 %, szolgáltatások 58,3 %.

A gazdasági átalakulás térségenként rendkívül differenciáltan ment végbe. A megyére koncentrálva, régiós kitekintéssel, a gyakorlatból merítve néhány példán keresztül igyekszem rámutatni mik voltak a gazdaság „motorjai” a közelmúltban, mely ágazatok és vállalkozások a jelenkor dominánsai és milyen teljesítményt produkálnak. Mik a továbbgondolásra méltó, jövőbeni ágazatonkénti lehetőségek, az innovációs kilátások, ezek (ki)fejlődését szolgáló tényezők.

Meddig tartható fenn a „ mindenki várja, hogy valaki csináljon valamit ” szindróma  az „ ezt tegyük,  így,  ekkorra ” módszerrel szemben?

7. Panel: A TUDÁS ALAPÚ FEJLŐDÉS ESÉLYEI – A KUTATÁS,

AZ OKTATÁS ÉS A GAZDASÁG KAPCSOLATRENDSZEREI

Mihók Miklósné: Vázlat  „A tudásalapú fejlődés esélyei” c. előadáshoz

 Bevezető

Debrecen Délkelet-Magyarország egyik szellemi központja, székhelyén a Debreceni Egyetemmel, regionális egészségügyi ellátással, valamint a Biogal Gyógyszergyárral. Tradicionális szellemi-kulturális örökség letéteményese (szépirodalom, valláskulturális örökség, szellemi műhelyek sora).

 A tudás alapú fejlődés jelenlegi helyzete, jellemzői

A délkelet-magyarországi régióban Debrecen, Szeged, Békéscsaba székhellyel három nagy intellektuális központ működik, eltérő tudományos-műszaki karakterrel, de számtalan kapcsolódási lehetőség áll fenn az említett városok szellemi műhelyei között. Ezen potenciális kapcsolati lehetőségek eredményes elindításához akaratra, a közös érdekek felismerésére, továbbá szellemi és materiális innovációra van szükség.

A megoldás kulcstényezői: a Debreceni Egyetem, a Szegedi Egyetem, a Szegedi Biológiai Központ szakmai együttműködése. Az EU pályázatokon való együttes részvétel, amelyhez a szellemi apportot a pályázók együttesen adják. A régióként való fellépés előfeltétele az Európai Uniós pályázatokon való sikeres részvétel. A regionális tagozódás kialakításához kormányzati előkészítés után parlamenti döntésre van szükség.

A Biogal szerepe a regionális tudásalapú, valamint gazdasági kapcsolatrendszerben

 A Biogal speciális tudományos-műszaki helyzetben van a gyógyszergyártás révén, mert a gyógyszerkutatás és -fejlesztés folyamatában tevékenységét összekapcsolja az egyetemi tanszékekkel, illetve az akadémiai intézetekkel. Ennek szervezett formája az említett intézetekkel való együttműködés a Széchenyi-terv keretében, a gyógyszerészhallgatók nyári ipari gyakorlatának biztosításában. További együttműködési lehetőség áll fenn a Biogal-TEVA évenkénti kutatási pályázaton való részvétel keretében. A napi gyakorlat szempontjából lényeges a kb. 1000 fő állandó, valamint az 500 fő külső szolgáltatást nyújtó személy részére biztosított munkaalkalom.

A Biogal a TEVA Csoport hazai vezető cégeként jelentős ipari fejlesztési és gazdasági tényezővé vált az elmúlt nyolc évben, amelyet a következők jellemeznek stratégiailag: A piaci részesedés növelése Magyarországon, Közép- és Nyugat-Európában. Ezen stratégia részét képezi a fejlett munkakultúra és az ehhez kapcsolódó tárgyi és személyi feltételek megteremtése egy globalizált, multinacionális K+F megteremtésében. Ez a törekvés magába foglalja az innovatív K+F teljes vertikumát, valamint a generikus termékek fejlesztésének széles palettáját a gyógyszerformulációtól kezdődően a törzskönyvezéssel bezárólag. Mindkét tevékenység sikerének alapvető feltétele a kreatív gondolkodás és az innovatív magatartás. Ezen attitűd része a potenciális K+F témák gondos szelekciója mind a kémiai szintetikus, mind az orvosbiológiai szempontok figyelembe vételével. Külön feladatot jelent a projektkezdési alternatívák gondos megválasztása az előnyök és hátrányok figyelembe vételével. Ezt a célt szolgálja a kiemelt fontosságú kutatási témák (autoimmun, központi idegrendszeri és rosszindulatú megbetegedések) sikeres művelését biztosító optimális szervezeti felépítés, a tevékenységi körök gondos meghatározása, egy korszerű szakmai humánpolitika, valamint a gondos költség/előny elemzés.

Az említett tényezők eredményeként az újonnan fejlesztett gyógyszerek nemcsak a diagnózist követő terápia eszközei lehetnek, hanem az Európai Unióban is kiemelt fontosságú életminőség kedvező befolyásolásának eszközei is.

4. Összegezve:

A gyógyszeripari K+F tevékenység globalizált formája multinacionális jellegű részvételt biztosíthat a régió szellemi műhelyei és ipara számára. A standard, kiváló minőségű gyógyszer az életminőség javításának alapvető eszköze lehet a terápiás hatékonyság mellett. Egy sikeres gyógyszer egyben szellemi üzenet a régióból az egyesült Európa országai felé, ami – előre felmérhetetlen – előnyökkel jár a régió számára. Ennek révén az innovatív tevékenység földrajzi határok nélkül rendkívül sok szakmai, kulturális és gazdasági előnyt biztosít mind a régió, mind pedig az ország számára.

Dudits Dénes: Az élettudományokra épülő csúcstechnológiák lehetséges szerepe a dél-alföldi régióban

A dél-alföldi régió gazdasági hagyományait tekintve a mezőgazdaság és az élelmiszeripar meghatározó jelentősége elvitathatatlan. Az ágazaton belüli szerkezetváltás korlátozott sikereit látva felvetődik a kérdés, hogy milyen kitörési lehetőségeket kínálnak az elkövetkező évek, és milyen hatással lesz mindezekre európai uniós tagságunk. A különböző stratégiák mérlegelése során elsődleges célként fogalmazódik meg a csúcstechnológiákat használó ipar megteremtése a régióban. Ennek a folyamatnak motorját jelenthetik a kutatói-oktatói kezdeményezésű kisvállalkozások, amelyeknek rendszere a meglévő egyetemi-kutatóintézeti szellemi kapacitásokra épülve alakulhat ki. A technológiatranszfer-rendszerek működésének elégtelensége szintén megerősíti, hogy új mechanizmusok és kapcsolatrendszerek kiépítésére van szükség. Példaként szolgálhat a szegedi kezdeményezésű Biopolisz Élettudományi Konzorcium megszervezése, amelynek kiemelt működési területe a szellemi termékek piaci hasznosíthatóságának megítélése, a szabadalmi feladatok ellátása, valamint a vállalatalapítási kezdeményezések felkarolása. Alapul véve a hazai társadalmi igényeket, valamint az európai uniós versenyhelyzet követelményeit, kiemelt prioritást élvező területnek tekinthető a bioinformatikai kisvállalkozások létrejöttének elősegítése. Az élettudományok valamennyi ágát befolyásolja a genomika növekvő szerepvállalása, amely új lehetőséget kínál az életminőség javításában. A funkcionális genomikai megközelítések új alapra helyezik a betegségdiagnosztikát és a betegségmegelőzést, szerephez jutnak az egészségjavító élelmiszerek előállításában, amelyhez hozzájárul a géntechnológiára alapozott fajta-előállítás. A környezetvédelem aktuális problémáinak kezelésében a biológiai sokféleség molekuláris alapjainak vizsgálata egyre inkább teret nyer. A jövő alföldjének víziója kétségtelenül beárnyékolódik a klímaváltozáshoz kapcsolódó szélsőséges időjárási viszonyok okozta bajok tudomásulvételével. Termesztett növényeink aszálytűrésének és vízhasznosításának növénynemesítéssel történő javítása már napjainkban megfogalmazandó teendőket jelent.

A tudásközpontok hatósugarában kialakuló kisvállalkozói rendszerek vonzerőt képviselhetnek a nemzetközi multinacionális cégek megtelepedéséhez a régióban. Ennek az öngerjesztő folyamatnak az elindítása sokirányú kihívást jelent, melynek korai fázisában az állami szerepvállalás döntő fontosságú, mint azt több nemzetközi példa is igazolja.

Barta Árpád: Vázlat „A tudás alapú fejlődés esélyei” c. előadáshoz

• Az „Alföld” térsége többszörösen hátrányos helyzetű, mert Magyarországon van, mert Kelet-Magyarországon van.
• Az Alföld „helyzete” nem függetleníthető a magyar gazdaság általános „helyzetétől”.
• Nem várható Magyarország gazdasági fejlettségének lényeges változása – marad a félperiférikus helyzet, csak a relatív javulásnak van realitása.
• A gazdasági fejlődésben tőke kell, annak meg infrastruktúra, adókedvezmény, olcsó (szakképzett) munkaerő, minimális országkockázat stb.

·         Ma Magyarországon megoldatlan a kutatás stratégiája az oktatás állandó reformok között szétzüllik, a gazdasági stabilitás, növekedés bizonytalan (fizetési mérleg, eladósodás, kamat-árfolyam, adó – különösen a munkaerőhöz kapcsolódó, infrastruktúra).

• A kutatás és a színvonalas oktatás feltétele a gazdasági kibontakozásnak, komoly korlátja lehet annak, de nem kiváltója.. A gazdaság fejlődéséhez szükséges szakképzett tömeget nem a felsőoktatás bocsátja ki, ha nem a szakképzés. Vállalkozói körök szerint (pl. Demján) „túl sok a diploma és kevés a szakmunkás”.
• A tudományos kutatásban, a felsőoktatásban az agrár potenciálja jelentős, mégis a gazdaság egyik leggyengébb láncszeme. (Az agrártudományok osztálya 2003-ban 1228 taggal rendelkezett. Ez az MTA Köztestületi tagjainak 12,16%-a.)
• A gazdasági kibontakozásának nincs tudás alapú fejlődése egy régió számára, persze lehetnek és ma is vannak tudáscentrumok (Szeged, Debrecen)
• A felsőoktatás alapfeladata a felsőfokú képzés, amely szakterületektől függően kiegészül kutatási, gyakorlatorientált területekkel. A felsőoktatás nem lehet és nem is egységes, pl. orvos képzés, melyben integrálódnak a gyakorlatok, szemben, pl. a gazdálkodási, üzleti képzéssel, ahol hetekben mérhető a gyakorlat. A felsőoktatás újabb reform előtt áll. Ezt az EU kényszeríti majd ki, ezek lekötik energiájának jó részét.

Dilemmák:

• A magyar felsőoktatás ma duális szerkezetű, - főiskola, egyetem – de cél a „piramissá” alakítás
• A tömeg- és az elitképzés kezelése
• Minőségbiztosítás megoldatlansága
• Verseny vagy együttműködés az intézmények között.
• Állami és/vagy magán intézmények legyenek.
• Diktátum vagy alulról építkezés?                              Centralizáció vagy
• Autonómia – integráció.                                            decentralizáció.
• Sokszínű vagy homogénebb képzés.
• Közoktatás – felsőoktatás illesztése, illeszkedése.
• Diákmobilitás – külföldiek Magyarországon – magyarok külföldön
• Idegen nyelvismeret, képzés. Nyelvtudás és/vagy nyelvvizsga.
• Intézményi vezetés („a legjobb” tanár és/vagy szakember).

Az abszolút hátrány megmaradása mellett meg kell keresni azt, amiben relatíve elmaradásuk kisebb, s ez nem a tudás.

8. Panel: GLOBALIZÁCIÓ ÉS INTEGRÁCIÓ – KIHÍVÁSOK A TERÜLETI IGAZGATÁS SZÁMÁRA

Bőhm Antal: Határmenti települések együttműködésének esélyei és korlátai

Ezen a témán a belül az alábbi kérdéseket határozta meg az előadó, melyeket érinteni kíván:

a)     Határmenti települések helyi társadalmainak állapota. Hajlandóságuk és esélyeik a határon átívelő együttműködésre.

b)     A multikulturális hatások szerepe az együttműködésben.

c)      Pozitív és negatív példák.

d)     Várható tendenciák az EU tagság után.

Hajdú Zoltán: Milyen régió lehet az Alföld?

A globalizáció és az európai uniós csatlakozás a különböző területeket eltérő módon fogja érinteni. Az igazi kérdés az, hogy a homogenitáson alapuló regionalizációs törekvésekkel, avagy a funkcionalista, politikai, statisztikai stb. beosztások, elosztások stb. dominanciájával kell-e szembenéznie az Alföldnek.

A „másság sajátosságai”, az „alföldi út”, netán az „alföldi külön út” lehetőségei az európai nagy érdek és döntési térben nem önmagában, hanem csak általánosságban fog feltehetően megjelenni.

Az Alföld számára egészében véve is és belső tagolásában, felosztásában is „meg fog jelenni”, netán „világosodni” az új helyzet, s annak minden potenciális következménye.

A jelenlegi közigazgatási reform-folyamatban (amennyiben van ilyen) el kell dönteni, hogy milyen szerepet szánunk a közigazgatás egészének, s azon belül az önkormányzati igazgatásnak. Az alapkérdés az, hogy milyen társadalom és országstruktúrát akarunk formálni, hogyan akarjuk a jelenlegit módosítani, netán radikálisan átalakítani.

Nem „térképrajzoló versenyre van szükség”, hanem a legalapvetőbb kérdések eldöntésére, s majd a célokhoz rendelt, netán adekvát területi konfiguráció meghatározására.

Nógrádi Zoltán: Globalizáció és Integráció

A globalizmus alapvető pillére a versenyképesség, amely pusztán közgazdasági elvek alapján mérlegel. Vajon az ezen pilléren nyugvó törekvés tűri-e azokat az elveket, amelyek a gyengébbek és hátrányos helyzetűek fokozott támogatását jelentik vagy versenysemlegesség leple alatt tilt mindent, amely pozitívan diszkriminál.

A nemzeti fejlesztés politika és annak támogatási rendszerei határozottan kiállnak-e az egyedi, a sajátos, a speciális, az emberi, a megtartó erőt jelentő identitásképző tényezőként működő erőforrások mellett vagy tanácstalanságukban, örökös megfelelni vágyásukban elveszítjük ezek erejét és minőségét.

Tényező lehet-e még életünkben a természetesség, a kulturált bizakodó, közfelelősséget vállaló helyi civil társadalom, annak demokratikus berendezkedése vagy elidegenedünk saját korunktól és feladjuk mindennapos küzdelmünket a bürokrácia, a politika mindenhatósága  a mindig a hatalommal bíró erővel szemben.

Van-e értelme hinni a helyi társadalom kulturális és a helyi gazdaság sokszínű termékeiben annak értékében vagy hagyjuk érvényesülni a fogyasztói falansztert, ahol a coca-cola és a hamburger egységesítő ereje után már sokszor gyermekeink nem tudják megkülönböztetni a valóságot a virtuálistól.

Különbséget tudunk-e tenni a termelő, az erőforrások maximális kihasználtságát és a hatékonyságot vallásként kezelő nézeteket valló társadalom és a gazdálkodó társadalom között, ahol a múlt a jelen és a jövő fenntartható felelős kapcsolatban áll egymással.

Van-e érdekérvényesítő ereje a helyi kezdeményezéseknek ahhoz, hogy a megvalósításukhoz szükséges külső segítséget az önerő mellé felsorakoztatni tudják vagy ennek defektusa esetén marad a fecsegő és kesergő hazafiság, aki már akkor elveszíti érdekeinek védelmében vetett hitét mikor azért harcba indul.

Az integráció, amelyet egyrészt (tapasztalatok alapján) az érdekek egybeolvasztásaként értelmezhetünk, másrészt különböző érdekek  egymás mellettiségeként is felfoghatunk vajon a különböző szinteken szolgálja vagy hátráltatja a versenyképesség javítását így eszköze vagy ellenzője a globalista térhódításnak.

Előadásomban a fenti kérdések kapcsán azt szeretném boncolgatni, hogy a NUTS szinteken az integráció a globalizációt segítő eszközök tárházába sorolható-e, vagy az érdekek egybefoglalásával a helyi sajátosságoknak megfelelő programok versenyképességét javítja.

9. Panel: ÚJ FOLYAMATOK ÉS KONFLIKTUSOK A VÁROSI TEREKBEN

– AZ EURÓPAI TERÜLETFEJLESZTÉSI PERSPEKTÍVA (ESDP) TÜKRÉBEN

Becsei József: Kérdések az Új folyamatok és konfliktusok a városi terekben című témában

Az elmúlt mintegy negyven év során az alföldi városok társadalma háromféle struktúrát mutatott fel: agrár, ipari és szolgáltató jellegűt. Az eredeti társadalmi állapot (agrár) létrehozta a sajátos alföldi-város szerkezetet, amely a belső tér morfológiájában, funkcióinak térbeli rendjében és a társadalmában egyaránt sajátos vonásokat mutatott. A társadalmi átstrukturálódás, amely az 1960-as évekkel vett jelentősebb lendületet, átalakította az előbbi szerkezeteket, amelyhez kapcsolódik egy nagy arányú városépítés és városrekonstrukció. A XX. Század végére ezek a struktúrák megszilárdulni látszottak, amikor egy újabb jelentős átalakulás következik be, s ez ismét megbolygatja az eddigi struktúrákat. Milyen irányúak, mértékűek, mennyibe kerülnek ezek a változások, s mennyiben adekvátak ezek az UE területfejlesztési irányaival. 

Az alföldi város sajátos szerkezeti egysége volt az alföldi tanya, amely egy települési rendszerként jelent meg a térben. Az elmúlt évtizedekben benne végbement változások (pusztulás) folyamatai ismertek. Az a kérdés, hogy merre halad ma ez a települési forma? Hogyan viselkedjen vele a településfejlesztés, milyen szerepet tölt be az alföldi város életében? Milyen szerepet visz az agrártermelésben? Sírjunk vagy ne, vagy bízzuk a gazdasági–társadalmi–települési folyamatokra a jövőbeni alakulását.

Ez a két kérdés a mai alföldi városi tér alakulásának két fontos és jellegzetes jegyét érinti, amelyek vizsgálata több tudományszak érdeklődésére is számot tarthat.

Kiss Lajos: Urbanisztikai folyamatok alulnézetből

A hazai terület- és településfejlesztés az elmúlt 10 évben egyfajta átmenetiség jeleit hordozta. Miközben a jogszabályi és módszertani háttér túlnyomórészt rendezett és világos, addig a gyakorlati megvalósítás funkcionális zavarokat mutat, csökkentve ezzel a fejlesztések hatékonyságát is. A térbeli folyamatok műszaki és ökológiai alapjait, valamint kritériumait rögzítő terület- és településrendezési tervek – némi késéssel, a vártnál lassabb ütemben ugyan – de elkészültek/készülnek. Ezek a dokumentumok jellemzően megfelelnek mind az ESDP kiemelt célkitűzéseinek, mind pedig az európai metodikai gyakorlatnak. Feltűnő azonban, hogy a RENDEZÉS és a FEJLESZTÉS indokolatlan aszinkronitást mutat, és az egyes projektek helykijelölését aggasztó méretű improvizáció kíséri. A már-már tervszerűtlenségbe hajló tendenciák szükségszerűen környezeti, társadalmi, helyi politikai konfliktusokhoz vezetnek, időnként megkérdőjelezve az eredeti nemes célokat is. A ritkán felbukkanó befektetők kegyeit az éles város-versenyben elvtelen engedményekkel keresi jónéhány kis- és középváros. Szomorú következményeit és torzóit jobb sorsra érdemes települések nyögik évtizedekig. (pl. szerencsétlen bevásárlóközpontok, lakó- és ipari parkok, stb.)

Izgalmas kérdés, hogy településeink miként lesznek képesek megvédeni a nagyobb közösség érdekeit a magántörekvésekkel szemben. Egyáltalán a „közérdek” és a „közjó” definiálása lehetséges-e olyan pontossággal és egyértelműséggel, amit a jogállamiság gyakorlata megkövetel? Lesz-e szilárd politikai és jogi garancia arra, hogy egy arrogáns, vagy kellőképpen populista magán fejlesztő ne nyilváníthassa eleve közérdekké saját programját?

Kovács Zoltán: Kihívások az alföldi városok számára a 21. század elején

Napjaink városfejlődési trendjeit vizsgálva az Alföldön hazánk és a poszt-szocialista országok más városaihoz hasonlatos, ugyanakkor markáns egyedi jegyeket hordozó folyamatokkal állunk szemben. A városok belső tereinek átalakulása, a városi funkciók és a helyi társadalom térbeli differenciálódása a rendszerváltozást követően az alföldi városokban is gyors ütemben megindult. Ennek keretében – még ha a fővároshoz és egyes dunántúli városokhoz viszonyítva kisebb ütemben is, de – felgyorsult a citisedés folyamata, s ezzel együtt a belvárosok népességvesztése. A kiszoruló lakófunkciót a szolgáltatások és az üzleti élet váltja fel, ezzel együtt a városközpontok nem egy esetben látványos megújuláson mennek keresztül. Ugyancsak szembeötlő a fejlődés a városperemeken, ahol a lakóhelyi szuburbanizáció mellett az elmúlt években az üzleti élet (kereskedelem, ipar, rekreáció stb.) kitelepülése is egyre markánsabb jelleget öltött.

A nemzetközi és hazai tőke által preferált két dinamikus övezet között ugyanakkor konfliktushordozó városrészek egész sora húzódik. Ezek közül kiemelkednek az elhagyott, ill. alulhasznosított iparterületek (még ha ezek kiterjedése nem is éri el a hazai iparvárosok szintjét), az ipartelepekhez csatlakozó ugyancsak alulhasznosított szállítási és raktározási terek, a zömmel a 19. sz. végén épült, földszintes kisvárosi lakónegyedek, amelyek műszaki állapota mára erősen leromlott, valamint az 1970-es 80-as években paneltechnológiával épült nagyméretű lakótelepek. Ez utóbbi két lakóterület a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok egyre növekvő szegregációjának célterületeit alkotja. Ezen területek problémáinak kezelése már ma is elsősorban a helyi politika ügyességén és eltökéltségén múlik, ami vélhetően a jövőben sem változik, hiszen az Európai Unió városokhoz kapcsolódó programjai elsősorban az európai centrumtérség erőteljesen iparosodott nagyvárosi régióira íródtak.