A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében
az MTA Regionális Kutatások Központja és a Regionális Innovációs Ügynökség Hálózat
konferenciát rendez az alábbi címmel:
“REGIONALIZÁCIÓS TÖREKVÉSEK SIKEREI ÉS KÉRDŐJELEI A MAGYARORSZÁGI INNOVÁCIÓPOLITIKÁBAN”
Időpont: 2009. november 20. 10 óra
Helyszín: Székesfehérvár, Oskola u. 2–4. (Hiemer-ház)
Részvételi szándékát kérjük november 10-ig e-mailben jelezze!
Kapcsolattartó: Kovács Orsolya 22/514-111
A konferencia támogatója: a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
A műhelykonferencia célja: Rámutatni a magyarországi innovációs rendszer regionalizációs törekvéseinek sikereire, a szabályozási és az intézményi környezet változása terén elért vívmányok pozitív hatásaira. Továbbá a jelenlegi válságkörnyezetben alternatív hazai és európai megoldásokat javasolni a kilábalásra, illetve az innovációs rendszer leértékelődésének megállítására.
PROGRAM
Köszöntők
10.00–10.10 GÁL Zoltán
tudományos főmunkatárs, MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézete
SZÉPVÖLGYI Ákos
ügyvezető igazgató, Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség
Előadások
10.10–10.40 HORVÁTH Gyula (igazgató, MTA Regionális Kutatások Központja):
A kelet-közép-európai kutatási térség regionális egyenlőtlenségei (
letöltés)
10.40–11.10 LIPPÉNYI Tivadar (elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal):
11.10–11.40 DŐRY Tibor (egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem):
Létrehozható-e regionális innovációs rendszer? Különböző megközelítések az európai régiók innovációs fejlesztéseiben (
letöltés)
11.40–12.10 PTACEK, Pavel és MINTALOVA, Tatjana (Palacky University, Olomouc):
Innovation Policy in the Czech Republic – Regional Cases (
letöltés)
12.10–13.00 Ebédszünet
13.00–13.30 GÁL Zoltán (tudományos főmunkatárs, MTA RKK DTI):
Lisszaboni célok versus szétforgácsoltság: az állam és a régiók konfliktusai az innovációs fejlesztésekben (
letöltés)
13.30–14.00 SZABÓ Gábor (elnök, INNOREG KM-RIÜ Khe.):
RIÜ NET– egy objektív ”elem” szubjektív áttekintése, a jövő folytatása érdekében
14.00–14.30 GROSZ András (tudományos munkatárs, MTA RKK NYUTI):
Regionalizációs törekvések és lehetőségek a hazai innováció politikában (
letöltés)
14.30–15.00 SZÉPVÖLGYI Ákos (ügyvezető igazgató, Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség):
Regionális fejlesztéspolitika és vállalkozói innováció (
letöltés)
15.00–15.30 Vita