Az értő szakmai közönség számára nem kell újra és újra megfogalmazni a regionális tudomány tartalmát. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a társadalomtudományok rendszerébe sorolható új - nemzetközi vonatkozásban ötven, hazai tekintetben közel húsz esztendős - tudományterület fókuszában, a térben zajló társadalmi és gazdasági folyamatok állnak, s azt vizsgálja, hogy maga a térbeli jelleg miként hat ezekre az összefüggésekre. Azt sem érdemes részletesen indokolni, hogy a földrajz- és közgazdaságtudományból nőtt ki a hazai nevezéktanban regionális, de gyakran területi tudományként említett diszciplína, s fejlődése során egyre több más társadalom-, illetve élettelen, sőt élő tudománnyal került kapcsolatba, amelyektől személetmódot, módszereket vett át. Ma már hazánkban is természetes, hogy a regionális tudomány önálló diszciplína; mert rendelkezik elméleti bázissal, önálló módszertani apparátussal, speciális elemzési technikákkal, s - egy tudomány esetében elengedhetetlen - saját intézményekkel, kutatóhelyekkel, tanszékekkel. felsőoktatási képzési és doktori programokkal, valamint szervezett tudományos szakmai közélettel, annak minősítési, publikációs és kommunikációs fórumaival.
A regionális tudomány meghonosodott hazánkban, ma már elfogadott új tudományterületnek tekinthetjük azt. E mögött az egyszerű, talán számos, nagy múlttal rendelkező tudományterület művelőjének közömbösen hangzó kijelentő mondat mögött hosszú esztendők hangyaszorgalommal szervezett és végzett munkája áll. Nehéz utat tettünk meg, hogy leszögezhessük, Magyarországon talán Kelet-Közép-Európában, lengyel partnerintézményeinkkel együtt elsők között - megteremtődtek a regionális tudomány tartós működési feltételei. Ebben a munkában sokaknak volt érdeme. Hiszen a nagy hagyománnyal és mindig az európai szellemiséget képviselő hazai földrajztudomány, s azon belül a gazdaság- és társadalomföldrajz nélkül nem lehetett volna elindulni. A magyar gazdaság- és társadalomföldrajz gazdag szellemi bázisa a hatvanas, hetvenes években a felfutó regionális tudomány meghatározó partnere volt. A földrajzi műhelyek, tanszékek voltak ebben az időszakban a regionális tudomány bölcsői, e kiváló intézményeken keresztül jutottak el a hazai tudományos életbe a térbeli folyamatok új kutatási elméletei és módszerei. Itt kaptak helyet azok a tudósok, akik érzékenyek voltak az új szemléletű területi elemzésekre, akik fogékonyabbak voltak a másik társdiszciplína, a közgazdaságtan iránt és nyitottabban reagáltak a szerkezetelemzést felváltó folyamatvizsgálatok megkövetelte komplexitásra, más tudományterületek eredményeinek befogadására.
Maroknyi csapat kezdte el a tudományépítő munkát. A hatvanas-hetvenes években Bartke István, Fodor László, Illés Iván, Kóródi József, Kőszegi László, Kőszegfalvi György, Kulcsár Viktor - csak néhányat említve e kiválóságok közül - tudományos pályája még a geográfia, a közgazdaságtan, a városfejlesztés diszciplináris keretei között haladt, eredményeiket azonban az önálló közpolitika rangjára törekvő területfejlesztés rendszeresen hasznosította. A főhivatású kutató, Enyedi Győrgy e csapat egyik programadó egyénisége lett. Nemzetközi tapasztalatokon nyugvó elméleti felkészültsége, kiegyensúlyozott társadalmi látásmódja, megújításra mindig képes és egyben inspirációkban gazdag problémaérzékenysége, kedves emberi, kollegiális magatartása vonzotta a regionális tudomány művelőit. Fontos tájékozódási pontja lett a gyarapodó fiatal kutató generációnak, amely a hetvenes évek második felében kezdett a területi folyamatokkal foglalkozni, majd eredményeik gyarapodásával, a nyolcvanas évek első harmadára már egyre látványosabban hitet tett a regionális tudomány mellett. Erre az időszakra esik az MTA Regionális Kutatások Központja megalakítása (1984), ahol megkezdődött a regionális tudomány szervezett művelése, elindult az intézményesülés folyamata.
Enyedi György életművét, eddigi munkásságát nem kívánjuk méltatni. Hiszen ez a nagyszerű és gazdag pálya még rejteget a regionális tudomány számára további újdonságokat, még néhány fiatal kutatógenerációnak ötleteket és eligazítást ad, az idősebbeket eredményeik rendszerezésére ösztönzi, alkotói válságból biztató szavakkal, okos tanácsokkal kiutat mutat, vagy egy-egy kutatási programba való bekapcsolódással még új lendületet kínál. Az Enyedi Györgynek tisztelgő tanulmánykötet bevezetőjeként áttekintést adunk az általa nagy-nagy szeretettel gondozott regionális tudomány fejlődéséről a nyolcvanas és kilencvenes években, s természetesen utalva a jövő lehetséges fejlődési irányaira is.
A hetvenedik születésnap alkalmából fanfárok helyett szóljon a Mű, a regionális tudomány, s fújják azt a tanítványok, az MTA Regionális Kutatások Központjának kutatói. Mi így köszöntjük a Mestert, mert számítunk rá, igényeljük, hogy velünk legyen, s csendesen, barátságosan adjon tanácsot, és nyújtson ösztönzést.