|
TERÜLETFEJLESZTÉS, AGRÁRIUM ÉS REGIONALITÁS MAGYARORSZÁGON
Szerkesztette:
Baranyi Béla - Nagy János
Debrecen
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, MTA Regionális Kutatások Központja
2006
331 oldal
ISBN 978 963 9052 67 1
|
Öt esztendeje immár annak, hogy a magyar tudományosság két jelentős intézménye, az MTA Regionális Kutatások Központja (MTA RKK) és a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum (OE ATC) között magasszintű hivatalos együttműködési megállapodás született a regionális (területi), valamint az agrár- és vidékfejlesztési jellegű tudományos és oktatási kapcsolatok elmélyítése céljából.
A modem regionalizáció és regionalizmus, valamint a terület- és vidékfejlesztés kérdéseiben egyaránt érintett két nagy tudományos és oktatási intézmény között kiteljesedett modellértékű együttműködés ma már jó példával szolgál az MTA és a felsőoktatási intézmények közötti tartalmasabb kapcsolatok fejlesztéséhez is.
A hálózati jelleggel tevékenykedő interdiszciplináris társadalomtudományi műhely, a közel negyedszázados múltra visszatekintő RKK-s kutatóhálózat - benne az 1992-ben alapított Debreceni Osztály - a regionális (területi) tudományok megteremtésének, művelésének és oktatásának meghatározó, az európai tudományos rendszerrel kompatibilis, azzal együttműködő bázisintézménye. Az MTA RKK és a Debreceni Egyetem közötti kapcsolatépítésben meghatározó szerep jut a Debreceni Osztálynak. A közös erőfeszítések eredményeként színvonalas tudományos és oktatási kapcsolatokat létesültek a Debreceni Egyetem, mindenekelőtt az Agrártudományi Centrum terület- és vidékfejlesztésben érintett tudományos műhelyeivel, elsősorban a Földhasznosítási és Területfejlesztési Tanszékkel, az MTA-OE Földművelési és Területfejlesztési Kutatócsoporttal, vaJamint az Interdiszciplináris Agár- és Természettudományok Doktori Iskolával. Az alap- és alkalmazotti kutatások hasonlósága által megalapozott tudományos és oktatási együttműködés az agrárvertikumot érintően kiterjed közös kutatási programok megvalósítására, konferenciák rendezésére, kiadványok megjelentetésére, operatív és szakértői munkacsoportok létrehozására, kapcsolódó tantárgyak graduális és posztgraduális oktatására, PhD-képzésre, közös pályázatok benyújtására is.
A jelenlegi tanulmánykötet immár a hagyomány teremtés szándékával igyekszik folytatni a 2005-ben megkezdett közös munkát, ezúttal a "Területfejlesztés, agrárium és regionalitás Magyarországon" című témakör elemzését vállalva fel a regionális és az agrártudományok szemszögéből. Remélhetően a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából együtt rendezett második konferencia anyagát közreadó újabb tanulmánykötet is bizonyítja majd az MTA RKK és a DE ATC közötti együttműködés létjogosultságát, előrevetítve és javítva az akadémiai és a felsőoktatási intézmények között egyre erőteljesebben szorgalmazott együttműködés esélyeit.
A köny teljes szövege